"Cortez a vizes tincseit kifésülte a homlokából, megragadta a derekam, és magához húzott a vízben, a medence hullámai tükröződtek az arcán. Erről eszembe jutott, hogy enyhén szólva szerelmes vagyok... Átkulcsoltam a karomat a nyaka körül, és hagytam, hogy hosszasan megcsókoljon. –Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? –suttogta halkan.–Igen –bólintottam bele a vízbe az állammal.–Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól éreztedmagad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem –fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá.–Ez mikor történt? –kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.–Folyamatosan. Cortez megsimította az arcom, aztán még egyszer megcsókolt, amibe annyira belevesztem, hogy úgy éreztem, csupán ketten vagyunk a világon. De nem ketten voltunk. A következő pillanatban ugyanis a többiek felfogták a szituációban rejlő „fűtött medence, ergo partiiiiiii" lehetőségét, és miután Macu benyomta a telefonját, felcsendült a Blink 182 First Date című dala, mire Zsolti kicsit elragadtatta magát, és a zenétől felspannolva megragadta a mellette álló karját, és egyszerűen behajította a vízbe. Pechére ez Kinga volt......"
És vége. Úgy utálom ezt az érzést, amikor végleg búcsút kell venni egy történettől, egy könyvtől és egy jó csapattól, aminek már az első pillanattól fogva részese lehettem. Nincs többé Szent Johanna Gimnázium, pedig az utóbbi időben a szabadidőm minden pillanatát kitöltötte. Akármennyire is próbáltam lassan olvasni, hogy minél tovább részese lehessek ennek a varázslatos kis osztálynak, csak úgy faltam az oldalakat! Annyi rossz pillanatomat tette boldoggá, annyiszor
nevettetett meg, mint még könyv soha. És most a hiányérzet váltja fel a
kellemes érzéseket. Remélem, könnyebb lesz a búcsú, ha összefoglalom a nyolcadik rész mindkét kötetének tartalmát megfűszerezve a véleményemmel.
Nagyon jól sikerült a lezáró rész, még annak ellenére is,
hogy bizony megvoltak a maga hibái. De mivel semmi sem tökéletes, és engem
pedig rendkívül lenyűgözött és meghatott a befejezés, így muszáj szemet hunynom az apró hibák felett. Kezdjük az
elején, mikor Reni nem akarta elmondani Corteznek, hogy Párizsba kapott
ösztöndíjat. Eleve nevetséges volt, hogy nem jutott eszébe, ami a kezdetektől
kezdve világos: ha Cortez stewardnak készül, akkor egyértelmű, hogy bárhol
lakhat, akár Budapesten a nagyszüleivel, akár Párizsban Renátával, így nem
értem, Reni miért nem gondolt mindjárt az első pillanatban arra, hogy szakítás
helyett viszi magával az állandóan utazgató, egy országot sem otthonnak érző
fiút. Ismét feleslegesen drámázott ahelyett, hogy átgondolta volna a dolgokat.
Persze arra én sem számítottam, hogy közös lakásba költöznek majd, de jó
ötletnek tartom.
Bár, Reni és Cortez kapcsolata valóban mesébe illő és romantikus és akármennyien is gondolják, hogy a srác tökéletes, én ezt azért mégsem állítanám ennyire biztosan, hiszen Cortez is pontosan ugyan annyit szerencsétlenkedett azért, hogy összejöjjön a lánnyal, mint amennyire ez fordítva is igaz. Annyi a lényeges különbség a kettő között, hogy az írónő csak a Reni szenvedését, nyűglődését és hisztijét aprózza, ellenben a fiúét csak meg-meg említi. Továbbá, a visszahúzódó lánynak könnyebben megbocsáthatjuk a
baklövéseit, mert ő ilyen, mígnem az ultralaza, latin-amerikai nevű sráctól már
jobban várjuk, hogy közeledjen a kiszemeltje felé, és egy Neményi-féle ne
ijessze el őt. Amikor az osztálykiránduláson a fiúk Reni fejére olvassák a
lúzerségét meg a bénázásait, szerintem teljesen igazságtalanok voltak, hiszen
Cortez legalább ennyit bakizott az elmúlt évek alatt, sőt, rendkívül sokszor
játszotta a sértődöttet semmiségekért. Így ebből az okból kifolyólag nem
nevezném őt tökéletesnek, hanem egy egyszerű srácnak, aki beleesett egy olyan
lányba, akiről azt hitte, nem érdekli, ezért az emberi gyengesége miatt néha
bedobta a durcit és alaptalanul féltékenykedett.
És akkor jöjjön a másik fél, Neményi Arnold, akit sikerült
az írónőnek totálisan elrontania. Arnold, aki az ötödik részben az első
hazalátogatása során keserű mosollyal ugyan, de elfogadta Reni kapcsolatát, nem
szólogatott be, nem is harcolt tovább a lányért, hanem önzetlenül átengedte
Corteznek, most pedig egy önző, egocentrikus, csak magával foglalkozó
seggfejként lett beállítva, aki látványosan szenved az új szerelme miatt (ami
szerintem tök idegen a higgadt karakteréhez képest). Leiner Laurában meg emiatt
csalódtam nagyot. A könyvsorozat legnagyobb hibája egyértelműen Arnold
karakterének totális kicsavarása lett, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy
néhány hónap alatt ennyit változzon egy szereplő.
A mindenki kedvence, Virág a legirreálisabb karakter az eltúlzott butaságával. Mivel a könyvsorozatot úgy reklámozzák, hogy a valóságot írja le egy hétköznapi lány szemszögéből, ezért csak arra tudtam következtetni, hogy Virág karakterével csak az egyre jobban butuló fiatalságot próbálja reálisan ábrázolni (bár egy kissé élesebben, hogy mindenkinek feltűnjön legalább "külső szemmel").
Egyébként az érettségit abszolút nem tartom
lehetetlennek, még akkor sem, hogy Virág is megszerezte a papírt, tekintve azt,
hogy én már annyi mindent hallottam olyanokról, akik érettségi bizonyítványt
kaptak, közben meg az legegyszerűbb dolgokat sem tudták, és valahogy
átrugdosták őket. Szóval ezen nem tudok meglepődni, ez a sajnálatos valóság.
És bár a könyv feleslegesen nyúlt majdnem 750 oldalasra,
hiszen voltak benne olyan jelenetek, melyeket feleslegesnek tartottam (például
Gábor nagyapjának halála), és simán lehetett volna a szokásos 500-550 oldalas,
de mindenesetre szinte soha sem untatott, minden pillanatát élvezettel olvastam
(na jó, Arnold jeleneteit keserédesen, hogy így ki lett fordítva önmagából). Fantasztikusra
sikerült a Vladár vs. Reni szál lezárása (I love Vladár póló és Reni beszéde
csillagos ötös), Máday az osztálykiránduláson megenyhült szíve vitte a pálmát
(annyira imádtam az igazgatóhelyettes asszonyt mindig is!), a borítékos akciók
is sírva nevetősek voltak (Ricsi sátorozása az osztály közepén, Kinga akciója
az osztálykiránduláson, mely előtt még Máday is fejet hajtott, na és persze
Gábor búcsúbeszéde, ami szerintem a legeslegjobb mind közül). És igazából annyi
mindent írhatnék még, hiszen rengeteg gondolatom van, de úgy érzem, felesleges
lenne, hiszen a nagy poénokat, a remek szereplők életének alakulását mindenki
el tudja olvasni a könyvben.
Az előző négy részéről írt kivonataimat ezekre a linkekre kattintva érhetitek el:
Az előző négy részéről írt kivonataimat ezekre a linkekre kattintva érhetitek el:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szerinted? Neked hogy tetszett a könyv?